Napi Evangélium
-
Jn 2,13-22
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Vetítéses előadásán az indonézek Szűzanya tiszteletéről
Fransis Magung SVD verbita atya november 15-én ezúttal a pilisszentiváni plébánia vendége lesz.
Papi imakoszorú
Imával papjainkért és a papi hivatásokért
Hamarosan elindul egy közös imaszolgálat közösségünkben.
Együtt, egy szívvel és egy lélekkel.
BÁNAT-SZELÍDÍTŐ
A halál közelségével, és a gyász fájdalmának terhével küzdöknek, valamint a mindennapi veszteségeinken való továbblépéshez szeretnénk segítséget nyújtani SORSTÁRS CSOPORTJAINKBAN
Gyermekek vasárnapja
Jézus vár terád!
Időpontok:
- szeptember 21.
- október 19.
- december 7.
- december 21.
Gyerekrorate
Indulj útnak jó korán, szívedben gyúljon égi láng!
Időpontok:
- december 3. szerda
- december 10. szerda
- december 17. szerda
Az idén 75 esztendős Katolikus Szeretetszolgálat nevében közös imádságra hívjuk Önöket
Az alábbiakban egy imakártyát és a rajta szereplő állandó imádságot, valamint napi imákat osztunk meg
éppen 75 napra augusztus 29. péntek és november 11. kedd között: előbbi a Szeretetszolgálat
„születésnapja”, utóbbi pedig a Dr. Erdő Péter bíboros úr főcelebrálásával a Szent István-bazilikában
megtartandó hálaadó szentmisénk dátuma. A napi imádságokat az intézményeinkben és a központunkban
dolgozó munkatársaink írták.
Kérjük, ha velünk tartanak imádságunkban, minden nap imádkozzák velünk az imakártyán szereplő állandó
részt, valamint a későbbi oldalakon szereplő napi imádságot is.
Köszönjük, hogy bekapcsolódnak az imaláncunkba!
A Jóisten bőséges áldását kérjük az Önök és családjaik életére
Vatican NEWS
-
Leó pápa szombati jubileumi katekézise: A reménység tanúságtételt jelent
(2025. Nov. 08.) -
Pápai részvéttávirat a 82 éves korában elhunyt Duka bíboros, nyugalmazott prágai érsek halálára
(2025. Nov. 08.) -
Leó pápa: Közösen találjunk új utakat az evangélium hirdetésére Európában!
(2025. Nov. 07.) -
Leó pápa novemberi imaszándéka az öngyilkosság megelőzéséért
(2025. Nov. 07.) -
Élő templomok: Sajgó Balázs atya elmélkedése a lateráni bazilika felszentelése ünnepére
(2025. Nov. 06.)
Magyar Katolikus Egyház
-
A keringőkirály rokonszenve – Kétszáz éve született Johann Strauss „II”
(2025. Nov. 09.) -
Leó pápa vasárnap délben: Gyarlóságaink nem akadályozzák meg Istent abban, hogy szeressen bennünket
(2025. Nov. 09.) -
A zsemlétől a steakig – így ment élelmiszert a Máltai Szeretetszolgálat Hódmezővásárhelyen
(2025. Nov. 09.) -
XIV. Leó pápa homíliája: Mélyre ásva, alázattal és türelemmel építsük az élő templomot!
(2025. Nov. 09.) -
Észre kell venni, hogy egymásért vagyunk – Szent Márton ünnepe Szombathelyen
(2025. Nov. 09.)
Székesfehérvári Egyhézmegye
-
Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új kiállítását - beszámoló
(2025. 11. 08.) -
Püspöki áldás a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda új épületegyüttesére - beszámoló
(2025. 11. 07.) -
Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szent Imre) - beszámoló
(2025. 11. 06.) -
Konferencia Kaposváron, a Szent Kristóf Ház részvételével - beszámoló
(2025. 10. 25.) -
Adventi jótékonysági est
(2025. 12. 05.)